Adja le rendelését telefonon! Telefonszám: +36 1 295-3085 Akciós termékeink itt

Vélemények

A doktor úrhoz mindig bizalommal fordulhatok, bármilyen postagalambokkal kapcsolatos állat-egészségügyi kérdéssel. A megrendeléseimet a lehető leggyorsabban és pontosan teljesíti, akár telefonon, akár a webáruházon keresztül rendelek. Mindezek részben hozzájárultak eddigi sikereimhez. A jövőben is számítok a szakértelmére.

Cseh Bálint, nemzeti bajnok postagalambász, olimpiai résztvevő
Személyes tapasztalatom, hogy dr. Berta Krisztián lelkiismeretesen a telefonbeszélgetés során elmondott tünetekből kiindulva, majd a személyes beszélgetésünk során kialakított diagnózisából levont szakmai véleményét még egy szövettani szűrővizsgálatot is szükségesnek tartott és annak alapján adta meg a végső tanácsokat a gyógykezelés módjáról. Vagyis lehetek én 50 éve galambász ezekkel a lehetőségekkel nem rendelkezem és köszönöm szíves segítségét az állatklinikai szakvélemény kialakításában.

Uhrner Antal, az MGKSZ elnöke
Hol ilyen, hol olyan betegség üti fel a fejét a dúcunkban és akkor szokott jönni a kérdés, hogy hova is forduljak bizalommal, melyik állatorvos fog segíteni a szeretett galambjaink meggyógyításában.

Nekem sikerült, mert rátaláltam a GALAMBPATIKA-ra .Miután kapcsolatba kerültem velük, pontosabban Dr. Berta Krisztiánnal, aki galamb specialista és nem mellesleg galambász is, rögtön tudtam, hogy jó kezekbe kerültek a beteg madaraim.

Itt profi munka folyik kellő tapasztalattal és szaktudással.

A pontos diagnózis labor vizsgálat után egyértelműen van meghatározva, nem találomra.

Ezek után Berta Dr. konzultál a tenyésztővel és a megfelelő gyógyszerrel látja el. Igen, ott helyben, mert ott az is rendelkezésre áll.

Én teljes mértékben meg vagyok elégedve a munkájukkal.

Olyan a gyógyszer készlet, amit máshol nem biztos, hogy lehet találni, mert itt tényleg galambok részére készített anyag kapható. Ami nem elhanyagolható: reális áron.

Én már nyugodt vagyok, az állományom jó kezekben van!

Tudjátok Ti is: ha baj van GALAMBPATIKA- Dr. Berta Krisztián.

Pusztai Lajos, aranykoszorús mestertenyésztő, szakbíráló
A Galambpatika biztosítja magyar óriás galambjaim számára az étrend kiegészítőket, kondicionáló készítményeket több mint 4 éve, amióta intenzíven foglalkozom ezzel a fajtával. Online vásárlásaim 24-48 órán belül mindig megkaptam és megkapom. Külön nagy segítség számomra, hogy a galambtenyésztésben jártas orvosokhoz fordulhatok tanácsokért.

Egy elégedett magyar óriás galamb tenyésztő

Béla Zoltán, magyar óriás tenyésztő Imrehegy
A Galambpatikában minden beszerezhető ami a mai eredményes galambászathoz szükséges.
Dr. Berta Krisztián a legfelkészültebb specialista a magyar galambász életben.

Gajda Gergő, postagalambász Jászberény
Megköszönném nagy szakmai segitségét a galambjaim egészségének a fenntartásában. Örülök, hogy mindig segitőkész, igy mindig megoldást talál a bajok kezelésére.

Nem hagynám ki a széleskörű termékválasztékot sem, amikből tetszés szerint kereshetünk.

Kollár Gábor
A mai galamb sportban aki az élen, vagy élbolyban akar maradni, annak szüksége van hozzáértő segítségre. Én találtam egy olyan helyet, ahol magasan képzett szakemberek kulturált körülmények között, felsőfokú szolgáltatást nyújtanak elérhető áron. Ajánlom mindenkinek a Galambpatika termékeit, s Dr. Berta Krisztián "Aranyat" érő tanácsait!

Fehér József, aranykoszorús mestertenyésztő
Évek óta személyes kapcsolatban vagyok Berta doktorral. Nemcsak gyógyszereket biztosít galambjaim számára, diagnosztikai munkája sokszor segített galambjaimon!

Nem vaktában lövöldöz a gyógyszerekkel. Előbb diagnózishoz juttat, és a lehető leghatékonyabb készítményt választja ki. Nincs olyan készítmény, amit nem tudna megszerezni!

Telefonos beszélgetéseink hasznos információkat nyújtanak!

Tóth Béla, postagalambász
Évek óta ismerem Krisztiánt.

Speciális szaktudással rendelkezik, mert az a tapasztalatom, hogy nehéz a galambhoz értő állatorvost találni. Aztán az első néhány beszélgetés után meggyőződhettem Krisztián segítőkészségéről, barátságosságáról is. Felkértem Krisztiánt, hogy legyen az MGKSZ Strasszertenyésztők Fajtaklubjának dedikált tanácsadója. Azóta többen keressük őt, kérjük ki a véleményét, a valljuk be egészségügyi szempontból sem könnyű, strasszer galambjaink egészségének kialakításában, fenntartásában. Kollégáimtól is sok pozitív visszajelzést hallottam már az állatorvosi szolgáltatás minőségéről, Krisztián segítő hozzáállásáról és gyors reagálásairól, legyen az csak egy szakvélemény vagy valamilyen konkrét tevékenység.

Pintér Szabolcs MGKSZ Strasszertenyésztők Fajtaklubja- Titkár
Tavaly nyár végén vettem fel Önnel a kapcsolatot!

Kezdő galambászként egy Amerikai óriásposta állományt próbáltam össze hozni akiket a korábbi posta és strasszer állományommal zártam össze egy rövid ideig , amelyért elég magas tandíjat fizettem ! :-)

A Doktor úr segítségével, ismételt boncolás után a felállított diagnózisban kiderült, hogy szinte az összes galamb betegséget sikerült felvonultatnom. Ráálltam csak az óriáspostára ,a létszámot ideálisra csökkentettem .Az ősszel kezdődő gyógyszeres kezelés ,mely átnyúlott az idei év első hónapjaira is nagyon jól sikerült!

Elhullásom egyáltalán nem volt, beteg galamb nem volt köztük idén. Egyetlen pár galambom volt a 12 párból akik nem tudtak utódot produkálni , a többiekkel minden rendben volt .

Nem vagyok babonás,de mégsem mertem el kiabálni a köszönet nyilvánítást korábban , mert nem akartam elhinni ,hogy ennyi nyavalyától sikerül a Doktor Úrnak megszabadítania ! :-) Tartottam tőle,hogy a tenyészidőszakban vissza esnek .Most a a sikeres szezon vége felé bízom benne ,hogy talán ezután sem lesz baj ! Nagyon szépen köszönöm a Doktor Úr lelkiismeretes munkáját !

Naszvadi Gábor, Őcsény